FOGARASI HAVASOK

A túrát megrendelésre szervezzük csoportok részére,
megegyezett időpontban.

Létszám: 4-50 fő, megegyezés szerint.

TÚRALEÍRÁS

A Fogarasi-havasok a Kárpátok ívének leghosszabb alpesi jellegű vonulata, a Déli-Kárpátok, s egyben Románia legmagasabb hegylánca. A láthatárból hatalmas falként kiemelkedő, méreteiben is lenyűgöző, havas gerincű hegység látványa, felejthetetlen és vonzó a mindenkori utazó számára. A 2500 méter körüli csúcsok és a 2000 méter magasban megtalálható tengerszemek, Erdély egyik legcsodálatosabb vidékévé varázsolják a tájat.

Ez a túránk a kényelmesebb túrázóknak szól, akik szeretnék megismerni a Fogaras lélegzetelállító tájait, de ugyanakkor a kényelmesebbmenedékházas szállást részesítik előnyben, ahol ráadásul főznek is nekünk. A menedékházból indulunk minden nap, a különböző irányokba szétfutó ösvényeken, a 2000m feletti csúcsok meghódítására. Innen szédítő, és lenyűgöző látvány tárul elénk. Szépen kirajzolódik a hegység főgerince és csúcsai, és rálátunk a környező völgyekre.

Útba ejtjük az egyik legszebb tengerszemet (Avrig – 2207m), és időnként csak a túravezetőnk által ismert járatlan ösvényeken járunk. A nehezebb szakaszokon, sziklába szerelt láncokba kapaszkodva haladunk. A nehéz napi túrák után, este bőséges, meleg vacsora várja a csoportot.

TÚRA NEHÉZSÉGE

A túra az átlagosnál nehezebb, mert sziklás magashegyi terepen vezet az utunk. A nagy szintkülönbségek, az átlagosnál jobb fizikai erőnlétet igényelnek. A nagy mélységek és a keskeny sziklaösvények miatt tériszonyban szenvedőknek egyáltalán nem ajánlott. Némely csúcsmászásnál kézhasználat is szükséges, ezért nem árt minimális sziklamászási tapasztalat.

KÉPGALÉRIA

Utazás

Az utazás saját autóval történik, melyről a csoport gondoskodik. Mi csak a tényleges erdélyi túra megszervezését és a túravezetést vállaljuk.

A résztvevők egyénileg utaznak ki a túra kiindulási pontjáig Felsőporumbák (Porumbacu de Sus) faluig, a találkozási helyre, teleautó rendszerben (aki autóval tud jönni, felvehet más résztvevőket, hogy osztozzanak az utazás költségein).

A résztvevők részletes tájékoztatást kapnak az ajánlott kiutazási útvonalról és egyéb gyakorlati tudnivalókról, legkésőbb az indulás előtt egy héttel.

Szállás

Szállásunk a Negoj menedékházban lesz, tiszta, rendezett, 4-6 ágyas szobákban. Vannak kétágyas szobák is, de azok előzetes lefoglalása nehézkesebb, illetve annak van felára (a helyszínen tudjuk majd pontosítani, hogy milyen méretű szobák állnak majd rendelkezésre). Közös mosdó van hideg vízzel, meleg vizes zuhany, a hegyekben megszokott módon, térítés ellenében. Ágynemű van (ágyneműhuzat, lepedő, takaró, párna). Térítés ellenében a helyszínen igénybe vehető szolgáltatások: melegvizes zuhany, szauna.

Minden tisztálkodási eszközt, beleértve törölközőt, szappant, sampont, vinni kell magadnak.

A menedékházban nincs lehetőség saját ételt főzni, hacsak nem cipelsz magaddal gázfőzőt. A menedékházban a szobáknak csak lakó funkciója van, tehát nincs bennük hűtő és főzési lehetőség. Dugalj nincs a szobákban, a telefonokat a személyzeti szobában vagy étkezőben lehet feltölteni. Ennek oka elsősorban az, hogy az áramot generátor termeli, így limitált a felhasználása. A víz a menedékháznál iható, illetve a hegyi forrásokból lehet inni. Egy palack vizet hozz magaddal. Semmiképp ne próbálj több vizes palackot felcipelni a hegyre, hacsak nem kifejezetten edzőtábornak fogod fel a túrát.

Étkezés

Az étkezés önellátó, de javasoljuk a menedékházban igénybe vehető félpanziós ellátást (reggeli és vacsora), különben neked kell felcipelni a hátadon az eledelt a völgyből a házig.

Javasoljuk, hogy csomagolj néhány szendvicset a kiutazásra, amit napközben elmajszolsz, illetve némi uzsonna alapanyagot, a napi túrákra (pl. dobozos margarin, kolbász, sajt).

A hegyi szálláson korlátozottak a vásárlási lehetőségek, mivel az üzemeltető család csak szamárháton tudja felszállítani az élelmet, de kenyér, üdítő, ital és édesség kapható. Az aszalt gyümölcs, magvak, szőlőcukor, kekszek, müzli- és energiaszeletek gyorsan pótolják az elvesztett energiát a mászások során. Ezekből vigyél magaddal, de csak annyit amit kényelmesen fel tudsz cipelni a hegyre.

RÉSZLETES PROGRAM

1. NAP

Kiutazás egyénileg az utolsó hegyi faluig.
Gyalogtúra a Negoj menedékházhoz:

A résztvevők egyénileg utaznak ki a túra kiindulási pontjáig Felsőporumbák (Porumbacu de Sus) faluig, a találkozási helyre, teleautó rendszerben (aki autóval tud jönni, felvehet más résztvevőket, hogy osztozzanak az utazás költségein. Mi segítünk összehozni az együtt utazókat. Már itt elkezdődik a csapat összeismerkedése.). Találkozó, magyar idő szerint 14:00 órakor (helyi idő szerint 15:00 óra), Porumbacu de Sus faluban, a templom előtt. Kérjük, hogy mindenki pontosan érkezzen, mert nem áll módunkban várakozni! Az autókat biztonságos helyre parkoljuk. A faluból, strapabíró helyi kisbusz visz minket be a hegy belsejébe, az aszfalt nélküli erdészeti úton, amíg tart az út (kb. 15km). Onnan gyalogosan folytatjuk utunkat ösvényen a Negoj menedékházig (1546m). Ezen a napon fel kell vinnünk csomagjainkat a menedékházig. Mivel nagy szintkülönbséget kell leküzdenünk fontos, hogy kényelmes méretű és súlyú hátizsákba csomagolj, hogy gond nélkül fel tudd vinni. Autóút Budapestről 600km, Szeged, Arad, Déva, Nagyszeben, Porumbacu de Sus útvonalon (ebből 460km autópályán: a magyar M5, illetve román A1 autópályákon).
Utazási idő 8-9 óra. Gyalogtúra menetideje pihenőkkel: 2-3 óra, szint: 300m.

2. NAP

Negoj menedékház – Serbota-csúcs (2331m) – Létra-nyereg – Negoj menedékház

A Negoj menedékháztól, folyamatosan emelkedő ösvényen a Serbota-csúcsot (2331m) másszuk meg. Mellékgerincen haladunk, jobbra a Serbota völgye, balra a Sarati völgy tárul elénk. A bal oldali részen feltűnik a Negoj csúcs, a Pásztorhasadék, a Tunsuluj mellékgerinc és a Fogarasi havasok legkitettebb sziklaélgerince, a láncokkal biztosított Kusztura. Mielőtt elérnénk a csúcsot egy rövid, eléggé kitett keskeny szakasz következik. A csúcsról lenyűgöző a kilátás: balra a Negoj-csúcs, jobbra a Skara (Létra) és Ciortea-csúcsok láthatók. Rövid ereszkedő következik, majd a gerincen haladunk, érintve a Mizgavu-csúcsokat, a Létra nyerget és lassan visszaereszkedünk a menedékházhoz.
Menetidő: 7-8 óra, szint: 1000m (közepes nehézségű túra).

3. NAP

Negoj menedékház – Negoj-csúcs (2535m) – Kleopátra-nyereg – Negoj menedékház

Célunk a Fogaras második legmagasabb csúcsa, a Negoi-csúcs (2535m) meghódítása. Utunk a Sárkányok ösvényén halad, majd fokozatosan emelkedik. Az ösvény sziklás terepen vezet keresztül. Helyenként a sziklába rögzített láncok segítenek a haladásban. Meredek emelkedő következik majd a Pásztor-hasadék láncokkal biztosított fel és lemenetele után viszonylag könnyebb terepen haladunk a Kalcun-tó fölött lévő pihenőig. Közben jobb oldalon látható az Ördög-hasadék, mely hivatalosan le van zárva. Pár éve több sziklatömb lezuhant és a láncok jó részét tönkretette. Utunk további szakasza az Asszony-hasadékon vezet a Negoj csúcsra. Itt is láncok segítenek a nehezebb szakaszokon. A Negoj-csúcsról, szép időben látni a Vidraru-gyűjtőtavat, a Moldoveanu-csúcsot, a Fogaras gerincét, és az alattunk elterülő völgyeket. A csúcsról meredek sziklás ereszkedőn a Kleopátra-nyeregbe ereszkedünk majd hatalmas sziklatömbökön tovább vezet utunk a Kleopátra tűje nevezetű sziklaalakzathoz. Majd meredek, sziklás terepen ereszkedünk vissza a menedékházhoz.
Menetidő: 9-10 óra, szint: 1000m (nehéz túra).

4. NAP

Negoj menedékház – Létra-csúcs (2306m) – Feleki-tó (2007m) – Barkacsu-menedékház – Negoj menedékház

A Létra-csúcsot (2306m) vesszük célba. Folyamatosan emelkedő, de kényelmes ösvényen haladunk. A Létra-csúcsról a Girbova-nyeregbe, majd az Avrig-tóhoz (2007m, magyarul Feleki-tó) ereszkedünk be. A Garbova nyereg után az ereszkedő fokozott figyelmet kíván, ugyanis az ösvény keskeny, jobbra nagy mélyedés tárul elénk és a valamikor létező láncok hiánya a biztonságot csökkenti. A sok szikla után, kellemes látvány a krisztálytiszta tengerszem fodrozódó vize. Felettünk a két Ciortea-csúcs magasodik, valamikor a gerinctúra itt haladt. Pihenő után, megkezdjük ereszkedésünket, közben betekintünk az Avrigel-patak meredek szurdokába, majd a Barkacsu-menedékház érintésével, szálláshelyünkre jutunk. Közben a Serbota-vízesés felső részére is belátást nyerünk.
Menetidő: 10-11 óra, szint: 1000m (nehéz túra).

5. NAP

Gyalogtúra a hegy aljáig, majd hazautazás

Nagy hátizsákostól visszaereszkedünk a völgybe. Kisbusszal utazunk a hegyi faluig ahova első nap érkeztünk, innen pedig hazautazás egyénileg.
Gyalogtúra menetideje: 2 óra.

RÉSZVÉTELI DÍJ

Létszám függvényében,
a csoporttal egyeztetve
  • Mely magába foglalja:
  • a túravezetés díját
  • a szervezés díját
  • a túravezető(k) utazással
    és szállással kapcsolatban
    felmerülő költségeit.

Az ár nem tartalmazza:
– Az utazást a túra kiindulópontjáig (Budapestről kb. 550km egy irányban),
– a román útadót: 3 EUR/autó/7 nap (a határátlépés után benzinkutaknál lehet megvenni, vagy online: https://www.roviniete.ro/hu),
– a szállás költségét (kötelező, a helyszínen fizetendő),
– az étkezést,
– a biztosítást (kötelező: hegymászás kategóriára is kiterjedő biztosítás. Online is köthető, pl. www.eub.hu oldalon, az alapcsomag “Szimpla + Sport Plusz”)

RÉSZVÉTELI DÍJ:

Létszám függvényében,
a csoporttal egyeztetve
  • Mely magába foglalja:
  • a túravezetés díját
  • a szervezés díját
  • a túravezető(k) utazással
    és szállással kapcsolatban
    felmerülő költségeit.

Az ár nem tartalmazza:
– Az utazást a túra kiindulópontjáig (Budapestről kb. 550km egy irányban, így az oda-vissza útra az üzemanyagköltség kb. 25.000.-Ft/autó),
– a román útadót: 3 EUR/autó/7 nap (a határátlépés után benzinkutaknál lehet megvenni, vagy online: https://www.roviniete.ro/hu),
– a szállás költségét: 50RON/fő/éj x 4 éjszaka (kötelező, a helyszínen fizetendő. Saját fürdős szoba felára 20RON/fő/éj),
– az étkezést,
– a biztosítást (kötelező: hegymászás kategóriára is kiterjedő biztosítás. Online is köthető, pl. www.eub.hu oldalon, az alapcsomag “Szimpla + Sport Plusz” 4.500Ft/út)

Várható árfolyam 1RON=70Ft

A túrákra feltétlenül szükséges:

– Kényelmes túrabakancs
– Váltócipő
– Strapabíró túraruha és réteges meleg felsőöltözet (pl. vékony + vastag polár felső)
– Polárfelső
– Esőkabát
– Kabát (pl. szélkabát)
- Sapka
– Kisebb hátizsák a napi túrákra
– Elem-, vagy fejlámpa (a barlangokba)
- Kesztyű (vékony)

Jelentkezés

Amennyiben megtetszett ez a túra és meg is vannak a túratársaid akkor kérj ajánlatot, a sherpa@sherpa.ro címünkön.

Ha még nem állt össze a csoport akkor gondolkodj el, hogy ki venne részt szívesen egy ilyen túrán az ismerőseid közül és mérd fel, hogy kb. hány főre számíthatsz.

Mi megküldjük ajánlatunkat, amit egyeztethetsz a túratársaiddal, majd pontosítjuk az esetleges kérdéseket és nyélbe ütjük a dolgot.

Kérjük, hogy lehetőleg 2 hónappal korábban jelezd a szándékotokat, hogy legyen elegendő időnk előkészíteni a túrát. Ha túl későn jelentkeztek, akkor előfordulhat, hogy nem tudunk szállást foglalni, illetve nem lesz szabad túravezetőnk az igényelt időpontban.
Close Menu
×
×

Cart